Az egyik szemem sír, a másik nevet… Szerencsére már itthon is egyre több kkv-s cég ébredezik a rendszerváltás utáni csipkerózsika álomból, és kezdi használni az internetet a cég hatékonyságának növelésére. Ez a jó hír! A rossz pedig az, hogy még nagyon az út elején járunk, sok vállalat nem alkalmazza tudatosan ezeket az eszközöket, nagy a kapkodás, ami viszont többet árt, mint használ. Ezt azért tartom hihetetlen nagy hibának, mert az internetes felvevőpiac sok területen még kiaknázatlan Kánaán, és ha egy-egy cég kész megvetni a lábát ezen a piacon, ráadásul jó is csinálja, akkor az gyakorlatilag olyan, mintha legálisan nyomhatna pénzt magának.
Azt nyomatékosan ki kell hangsúlyoznom, hogy a jelenlegi helyzet nem a vállalatok hibája!
Hiszen miért is kellene ehhez a területhez minden cégnek értenie? Én sem építeném fel a házamat, vagy bíznám meg a szomszéd fiát a munkával. Vagy ha igen, akkor meg ne várjam el, hogy az a tákolmány hatékonyan lássa el a funkcióját. Hasonló a helyzet az internettel is. Bár az interneten sok információ fellehető egyes területekkel kapcsolatban, de ezek nagy része nélkülözi a szakmai hozzáértést. A cikk hátralévő részében igyekszem átláthatóan összesíteni az internet leghatékonyabb eszközeit.
Ahhoz, hogy egy internetes megjelenés hatékony is legyen, ezáltal új ügyfeleket és megrendeléseket hozzon, az alábbi eszközök szükségesek.
1. Használható weboldal
Most talán Ön is felkapta a fejét, hiszen természetes, hogy egy vállalati weboldal úgy készül, hogy használható legyen. Viszont a gyakorlatban sok cég a saját szemszögéből tervezi meg az elképzeléseit, és ez a célcsoport tökéletes ismerete nélkül veszélyes vállalkozás. A hasznot ugyanis a felhasználók fogják hozni, de sokszor számukra nem egyértelmű az, ami a cég vezetőinek igen. Még akkor is érdemes a felhasználói szokásokat és igényeket figyelembe venni, ha azok első hallásra furcsának, vagy már-már ésszerűtlennek tűnnek. A legfontosabb ergonómiai kritériumokról bővebben itt olvashat.
2. Keresőbarát weboldal
Ez az a terület, amivel kapcsolatban talán a legtöbb tárgyi tévedést találni. Egy weboldal esetében a keresőbarát jellegek azért elengedhetetlenek, mert ha már egyszer a weboldal használható, akkor fontos, hogy az érdeklődők meg is találják azt (gyakorlati tippeket a keresőoptimalizálással kapcsolatban itt talál). Bár önmagában nem elég csak erre odafigyelni, ez az egyik alapkő! Ha ezek a kritériumok nem valósulnak meg, akkor egy elengedhetetlen elem fog hiányozni a stratégiából. Gondoljon csak bele! Hiába üzemeltet a cége például egy éttermet hangulatos környezettel és ragyogó konyhával, ha senki sem tudja, hogy létezik!
3. E-mail marketing
Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az e-mail marketing az ügyfélszerzés bajnoka! Rendkívül hatékonyan segítheti azt a folyamatot, amely során egy érdeklődő vásárlóvá válik, ráadásul a legtöbb folyamat automatizálható, így nem igényel folyamatos munkát. A hatékonyság eléréséhez ugyan sok részletre kell odafigyelni, de az alapok viszonylag hamar elsajátíthatóak. Már csak azért is érdemes elgondolkodni egy hírlevél üzemeltetésén, mert a hazai kkv szektor sok cége rosszul alkalmazza ezt az online eszközt, és a felhasználók rendkívül hálásan fogadnak egy olyan hírlevelet, ami végre a problémáikra koncentrál, nem pedig csak az adott céget promótálja. Az e-mail marketinggel egy régebbi cikkemben részletesen foglalkoztam, amit ide kattintva érhet el.
4. Keresőmarketing
Sokan keverik a keresőoptimalizálással, de van egy nagy különbség a kettő között. Míg a keresőoptimalizálás egy ingyenes eszköz a jobb láthatóság elérése érdekében, addig a keresőmarketing a keresőkkel kapcsolatos fizetett megjelenéseket foglalja magában (a kettő közötti különbséggel foglalkozó cikk itt olvasható, a keresőmarketingre tippekkel itt szolgálunk).
Nem véletlen, hogy a keresőmarketing ízére kezdenek ráérezni a hazai kkv szektor szereplői is, hiszen rendkívüli ár/érték aránnyal rendelkező megjelenés, hihetetlenül rugalmas, a kampány során is alakítható, mindezek mellett elég pontos célozhatóságot tesz lehetővé. Másik nagy előnye abból adódik, hogy mivel a hirdetés a keresőkhöz kapcsolódik, ezért pont akkor éri el a felhasználót az ajánlat, amikor az a leginkább nyitott rá.
5. Webanalitika
Ez az a terület, ami nem hoz ugyan közvetlenül bevételt vagy új ügyfeleket, mégis elengedhetetlen a internetes piacok meghódításához. A webanalitika felel azért, hogy a webes statisztikák, a felhasználói útvonalak és szokások az üzemeltetők előtt ismertek legyenek, lehetőséget biztosítva a hibák korrigálására. Mint minden vezető, szerintem Ön is szeretné, ha pontosan tisztában lehetne az érdeklődők igényeivel és szokásaival, ráadásul forintra pontosan ki tudná számolni, hogy egy-egy online marketinghirdetés hogyan teljesített. Vagy tévedek? Ennek eléréséhez nem kell mást tenni, mint alkalmazni a webanalitikát a mindennapi munka során. A témával kapcsolatos tudnivalók megtalálhatóak sorozatom régebbi cikkében.
+1. Vállalati blog
A legtöbb emberre leginkább az érzelmein át lehet hatást gyakorolni, nincs ez másképp az internet világában sem. Mivel egy céges weboldal a legtöbb esetben komolyabb, tárgyilagosabb hangnemet üt meg, a blog képviselheti a vállalkozás emberibb arcát akár megfogalmazásban, akár a tárgyalt területeket illetően. A blog témája szabadon választott, a tartalomnak csak a fantázia szabhat határt. Lehet egy általános blogot is üzemeltetni, de egyre több cégnél látok ötletes alkalmazást specifikus területekre is, példának okáért egy blog tökéletesen betöltheti egy virtuális sajtószoba szerepét, vagy hatékonyan használható az érdeklődők kérdéseinek, problémáinak kezelésére.