Bejegyzésünkben mindent leírunk, amit a domainnévről és a keresőoptimalizálásukról tudni érdemes. Összefoglaljuk a múltat és a jelent, hogy egyszerűbb legyen megérteni a változásokat, a SEO szempontokat.
Mi az a DOMAIN név?
A domainnevek a weboldalak egyedi, emberek által is értelmezhető, olvasható internetcímek. Ezek három fő részből állnak: egy felső szintű tartományból (TLD), egy domain névből (vagy IP-címből) és egy opcionális aldomainből.
A domain és a felső szintű TLD kombinációja. Ez összességében root domain néven ismert. Az aldomain, minden esetben a root domain előtt szerepel. A "http: // vagy https://" az oldal URL-ének egésze, de nem a domain szerves része, csak egy kapcsolódási protokoll.
Nézzük meg ezeket az elemeket szorosabban.
Felső szintű domain (tartomány, TLD)
Legfelső szintű tartomány angolul top-level domain rövidítve TLD.
A legfelsőbb szintű doménnevek - végződésük alapján - alapvetően két nagy csoportba oszthatók: nemzetközi fődomének és nemzeti domainek. A nemzetközi fődomainek közé tartozik például a .com (kereskedelmi tevékenységet jelöl), a .net (hálózatot - network-öt jelöl) vagy épp a .org (szervezet) kiterjesztésű doménvégződések. A nemzeti domének végződései egy-egy ország nevéből képzett rövidítések (az ISO 3166-1 szabvány szerint), például:
.hu - Magyarország,
.at - Ausztria,
.de - Németország,
.fr - Franciaország,
.jp - Japán
Bár valószínűleg mindannyian ismerjük a fenti TLD-ket, valójában több mint 1000 lehetséges TLD van, ahonnan a webmesterek választhatnak. Ide tartoznak például a .book, .online, .dog .marketing .szinhaz.
Domain név
A domain név a tartomány hierarchiájának második szintje. Az adott TLD-n lévő domainneveket a regisztrátoroktól vásárolhatjuk meg, és a weboldal sajátos, egyedi nevét képviselik.
A következő példákban a domainnevek félkövérek:
www.hwonline.hu
http://seo1.hu
google.com
A domain névnek, marketing tényezője is van.
Lentebb kifejtjük bővebben.
ROOT domain
Miközben a root domain kifejezést eredetileg a DNS (tartománynév-kiszolgálók) összefüggésében hozták létre, általában egy egyedi domain név és egy felső szintű tartomány (TLD) kombinációjára vonatkozik, hogy teljes webhelycím legyen. Ez a root domain mutat a weboldalára ez lesz az Ön legfelsőbb szintje. Létrehozhat, aldomaint, vagy a root domain utáni perjellel elválasztott nevet, URL szinten. Minden esetben a root domainből indul ki. Ezért az nem lehetséges, hogy ugyanazon a domain néven különböző weboldalak jelenjenek meg.
Aldomain
Az aldomainek a tartomány hierarchiájának harmadik szintje, és egy nagyobb felső szintű tartomány részét képezik. Az aldomainek szabadon hozhatók létre a webmester által kezelt bármely root tartományban. Ezért nem kell az aldomaineket, külön regisztrátortól vásárolni. Egy root domainnévhez bármennyi aldomain tartozhat.
Példa az aldomainekre, vastagon kiemelve.
weboldalkeszites.hwonline.hu
blog.hwonline.hu
Ahogy a példában is látszik a hwonline.hu root domain, aldomainje a bog, és a weboldalkészítés.
A legközismertebb aldomain az a WWW. Sokan nem is gondolták volna de a WWW is egy aldomain.
World Wide Web azaz WWW használatának a már nagyon rég nincs semmi jelentősége, sőt több problémát okoz, mint hasznot.
A hőskorban a root domainhez tartozó különböző műveleteket, különböző aldomainekkel választották le. Így a www. jelentette meg magát a weboldalt az ftp.-al lehetett kapcsolódni a weboldal tárhelyéhez.
Nagyon sokan úgy gondoljak, hogy www nélkül nincs webcím. Ez nagyon beleivódott az emberekbe.
Mára weboldalt a root domainnel azonosítjuk. Sajnos nagyon sok webtárhely szolgáltató alap beállításában a www előtag szerepel, tehát alapbeállításként www vel jelenik meg a weboldal. Viszont ez duplikációhoz vezethet, ugyanis a weboldal www aldomainnel és www nélkül is elérhető ugyan az a tartalom, ezért ezt kezelni kell!
A Google lassan már felismeri milyen típussal használjuk a weboldalt, ezt a weboldalra mutató hivatkozásokon keresztül éri el, de egyszerűbb a hibának elejét venni, és az elérhetőségeket 301-es átirányítással kezelni.
Tehát ha azt szeretnénk, hogy a weboldalunk csak www nélkül legyen elérhető akkor a www aldomaint 301-es átirányítással irányítsuk rá a www nélküli verzióra. Vagy a webtárhely szolgáltató felületén, vagy .htaccess fájlban végezhető el az átirányítás.
DOMAIN NÉV ÉS A KERESŐOPTIMALIZÁLÁS - Exact Match Domain
Milyen domait válasszunk?
Ez egy nagyon fontos kérdés. Érdemes ezzel hosszasan foglalkozni és meggondoltan választani.
Keresőoptimalizált kulcsszavas domain név
Önmagában a domain névvel való SEO már nem számít fontos ragsorolási tényezőnek. Google hivatalos bejelentései alapján a domain név találati listára való hatását folyamatosan csökkentették.
Korábban nagy súlya volt a találati listára annak, hogy keresőoptimalizált kulcsszavas domaint válasszunk weboldalunknak. Mi sem ma kezdtük az online marketinget és a SEO-t, és mi is meglovagoltuk a kulcsszavas domain név előnyeit.
Ezért választottuk a hwonline.hu Brand domain mellé a hwonline.hu nevet. A kulcsszavas domain névnek akkora jelentősége volt, hogy hiába volt a hwonline.hu domain 5 évvel idősebb, relevánsabb tartalommal, a találati listán mégis a kulcsszavazott domain név sokkal jobb pozíciókat ért el. A két weboldal különbözősége jó tesztelési alapot is biztosított számunkra, amivel lemérhető volt a találati lista változásai.
Miután a Google bejelentette, hogy a kulcsszavas domainek értékét csökkenti, a Brand építést pedig erősíti érdekes fordulat látszódott a találati listán. A hwonline.hu Brand domainünk elkezdett emelkedni a találati listán úgy, hogy semmilyen tartalomépítést, forráskód, vagy webtárhely változást nem eszközöltünk.
Jöjjön ebbe egy kis csavar, nehogy könnyű legyen a döntés! „a Google útjai kifürkészhetetlenek…”
A domain választásban érdemes olyan nevet választani, ami Brand és egyben kulcsszó is, ilyen pl. a pizza.hu, hasznaltauto.hu, stb..
A tapasztalat azt mutatja, hogy a kulcsszavas domain név választásnak, van ereje is. Ha egy-egy kulcsszóra alacsony a konkurencia, és a találati lista versenyhelyzete, még mindig látható előnyt jelet a kulcsszavas domain. Erős versenyben a kulcsszavas domain nevek optimalizálási szempontból már nincs semmi jelentősége.
Kulcsszavas domain és a marketing - előnye
Marketing szempontból a kulcsszavas domainnek jelentősége van.
Mikor a felhasználó egy bizonyos kulcsszót üt be a Google keresőbe, akkor a kereső vastaggal szedi a találati listán a kulcsszót ezzel segítve a látogatónak a gyors áttekintést.
Mivel a domain név is látszódik a találati listán, és van szóegyezés, az emberi szem akarva akaratlanul, is súlyozottabbnak ítéli meg a találatot a többszörös szófordulat miatt. Ezért növeli az átkattintási arányt.
Kulcsszavas domain marketing - hátránya
A kulcsszavas domaineknek van még egy hátránya. Ha Ön már elkezdett egy Brand-et építeni tételezzük fel a hajoalkatresz.hu domainre, de valaki lefoglalja a hajóalkatrész.hu domaint, akkor az sokat árthat a Brand-nek, főleg ha nem olyan minőségben szolgálja ki az ügyfelet mint az Ön weboldala. Ráadásul ugyan azon a két néven fut a Brand, így valamelyik weboldal ereje csökkenni fog.
Negatív hatások a kulcsszavas domaineknél
A túl kulcsszavazott domainnek hátránya is lehet. A Google akár SPAM jellegűnek is ítélheti.
Példa: olcso-jatek-webaruhaz-budapest.hu
A Google szemében ez a domain már túl kulcsszavazott, hosszú. Felhasználói szempontból sem ideális, ugyanis nem megjegyezhető, így csak a keresési találatokra számíthat.
Domain nevek életkora, mint SEO tényező
A domain korának két tényezője van. Egyszer van egy domain kor, amely azt jelenti, hogy a domain meddig aktív egyhuzamban, ugyan azzal tartalomjelentéssel.
Második a domain regisztrációs kora. Ezek a tényezők is egy pici előnyt jelentenek mind a két esetben a keresőoptimalizálásban ahogy Matt Cutts a Google Web Spam csapatnak vezetője is elmondta.
A Google saját elmondásuk szerint, 200 szempont alapán rangsorol. Minden fő szempontnak vannak alszempontjai is, amelyek olyan mértékűek, hogy a 200 szempont akár 10.000-s nagyságrend is lehet. A Google szóvivői, mint John Mueller, vagy Matt Cutts sokszor tett egyértelmű kijelentéseket arra, hogy mik a rangsorolási tényezők. Továbbá a rangsorolási tényezőkre lehet következteni a Google nyilvános szabadalmaiból, és végül a SEO szakma tapasztalataiból.
Újonnan regisztrált domain nevek és a SEO
A SEO szakmában azt vettük észre, hogy az újonnan regisztrált domain kap egy pici előnyt a veteránnak számító domainnel szemben. Oka az, hogy az új domain is tudjon kapni létjogosultságot, tudjon kapni felhasználói visszajelzéseket. Ez az előny nem tart örökké, pár hónapot jelent. Érdemes ezt az időszakot jól kihasználni, minőségi a témát tészletesen körbejáró tartalmakkal, hogy a Google jó felhasználói visszajelzéseket kapjon a weboldalról. Reméljük erre a tényezőre a weboldal készítője is felhívja a filyemét
Veterán domain
Minél idősebb egy domain, és azon a domainen hasonló tartalom van több évig az veterán domainnek számít. A Google folyamatosan figyeli a tartalmat és a köti a domain névhez.
Példa:
- origo.hu
- index.hu
- hasznaltauto.hu
- vatera.hu
- netpincer.hu
A Google-nek sokat számít a bizalom. Ha idősebb a domain, akkor nagyobb bizalmat ad neki, így ez rangsorolási tényezőnek számít.
Az, hogy parkoltatva lett egy domain, vagy hosszabb idő után újra lett regisztrálva nem számít veterán domainnek. A parkolásba vett domainek alatt lévő tartalmakat a Google egy algoritmus frissítés után kivette a találatokból, így ez az előny el is veszett. Jó döntése volt ez anno a Google-nek, mert rengeteg felesleges tartalomtól szabadította meg a kereső felhasználókat, és bezárt egy SEO kiskaput.
Domain regisztrációs idő hossza
Hiába fejleszti a Google a mesterséges intelligenciás kereséseket, akkor is logikai döntések alapján dönt. SEO szakmában is vita van róla, konkrétan nincs kimondva, de „LEHET” hogy rangsorolási tényező a regisztráció hossza. A regisztráció hosszára egy Google szabadalomban találtak rá, mint lehetséges faktor.
Az érvelés a következő:
Ha egy projekt hosszú távú, és nem az úgynevezett Churn & Burn rövid távú projekt, amelyben kihasználják az adott termékben vagy szolgáltatásban rejlő lehetőséget, majd felégetnek maguk mögött mindent, és elhagyják a domaint. Ilyen volt például Magyarországon a rengeteg hitelközvetítős weboldal. Gomba mód szaporodtak, majd amikor a piac összedőlt el is tűntek.
A szabadalom azt tartalmazza, ha egy domain nem 1 évre van hosszabbítva, hanem esetleg 3-5 évre az lehet egy pozitív visszajelzés, hogy a projekt nem rövidtávú, így a bizalom is tartósabban kiépíthető.
Felső szintű domain (tartomány, TLD) és a SEO
A felső szintű domain vagyis a domain végződésének jó kiválasztása is SEO tényező. A végződéssel pontosan meg tudjuk mutatni a Google és a látogatók számára milyen piacra is frekventáltuk magunkat. Tehát ha Magyarország a célterület, akkor válasszuk a .HU végződést.
Ha Ausztria akkor a .AT-t, ha a teljes Európai Unióban tevékenykedünk és nincs frekventált ország akkor a .EU, és ha nemzetközi területen tevékenykedünk akkor a .COM végződést érdemes választani. Ebbe a kérdésbe sok weboldal tulajdonosnak beletörik a bicskája.
Sokszor csak azért választanak .EU vagy .COM domain végződést mert az adott névből már van .HU megfelelő, és a tevékenysége magyarországi. Ez a lehető legrosszabb döntés, és sajnos folyamatosan tapasztaljuk.
Gondoljunk csak bele.
Már létezik a porszivo.hu ahol porszívókat árulnak, Ön pedig leregisztrálja a porszivo.com-ot ezzel a következőt éri el. Alap optimalizálás, hogyha Magyarország a tevékenyégi terület akkor .HU végződést kell válaszani. Ebben már hátrányba került az oldal.
De nézzük a marketing negatívumait is.
A felhasználók tudatában a .HU végződésnek nagyobb ereje van. Ha látott az Ön hírlevelében egy ajánlatot, vagy valahol látja a domain nevét, nem a .COM végződés lesz az, amit megjegyez. Ezeknek a potenciális ügyfeleknek az lesz az első dolga, hogy a porszivo.com helyett a porszivo.hu-t fogják beütni. Ezzel a rossz döntéssel, pont a konkurencia malmára hajtja a vizet.
Természetesen nem azt mondjuk, hogy egy .COM-os domain nem kerülhet a találati lista elejére, vagy nem győzhet egy .HU végződéssel szemben. Erre rengeteg ellenpélda van. Viszont rangsorolási tényező, és sokkal nehezebb dolgunk van mintha .HU végződésű lenne a domain.
Ehhez a témához tartoznak még az új hóbort, a szavas TLD.
- .name
- .online
- .mobi
- .kiskunyafule
- .pizza
- .utazas
- .business
- .stb..
Ennél nagyobb baromságot mit ezek a végződések ki sem tudtak volna találni.
A legnagyobb baj az, hogy sok SEO „szakember” állítja, hogy ez is befolyásoló tényezője a keresőmotoroknak, és pozitív irányba tereli a weboldalt a találati listán.
NEM!
Nem tereli pozitív irányba keresőoptimalizálást. Ez semmi más csak egy végződés és a Google így is kezeli. Viszont még a területi besorolást is bukja vele a használója.
Domain választásnál legyünk kreatívabbak, és kerüljük az effajta végződéseket.
Private WHOIS - azaz titkosított domain tulajdonosi adatok
Matt Cutts beszámolói alapján ráutalás van arra, hogy ez is egy optimalizálási tényező!
A Private WHOIS azt jelenti, hogy a domain tulajdonosi adatai titkosítva vannak, azaz nem látszik, nincs nyilvános információ a domain tulajdonosáról. Sokszor említettük már és ebben a cikkünkben is szó volt a bizalom építéséről, a Google felé.
Ha egy domain tulajdonosi adatai rejtve vannak, az már egy negatív visszajelzés. Gondoljunk csak bele mennyire idegesítő, ha valaki rejtett számról hív, nem tudjuk a hívóról kicsoda-micsoda, mit akar. Alapból a rejtett számos hívás az emberekben egy viszolygást vált ki, és nem is szívesen veszik fel a telefont. A Google is így áll hozzá, és csökkenti a bizalmi értékét!
.HU domain esetén a Private WHOIS-ra nincs lehetőség, de .COM esetén igen.
Érdemes kerülni Private WHOIS-t, ha az lehetséges.
A cikkünk elején bemutattuk a domain egységeit. Szürke színnel jelöltük a protokollt, mert nem tartozik a domain névhez, viszont az URL-hez igen, és így a cikk végére erről is fontos beszélni, ugyanis a domainből a weboldal használatakor URL válik.
Protokollok, mint keresőoptimalizálási tényező (http:// vagy https://)
A Google 2016-tól előnyben részesíti azokat az oldalakat, amelyek biztonságos SSL kapcsolaton keresztül működtetnek. Többször is felhívta a Google a figyelmet arra, hogyha HTTPS kapcsolatot használ egy weboldal azt előnyben részesíti a http protokollt használókkal szemben.
Ezzel a törekvésükkel odáig elmentek, hogy a Chrome (Firefox, Edge) böngésző folyamatosan figyelmezteti a felhasználót arra, hogy az adott oldal nem biztonságos.
Marketing szempontól ezek a figyelmeztetések alapból rossz hatással vannak a weboldalra nézve. A felhasználók mégha semmit sem tesznek meg a biztonságuk érdekében, annyira félnek a syber bűnözéstől, az adatlopástól, hogyha kapnak egy ilyen figyelmeztetés a saját böngészőjüktől, kétszer is meggondolják, hogy a weboldalon maradjanak, vagy egyáltalán bármilyen adatot megadjanak.
SSL tanúsítványt már majdnem minden webtárhely szolgáltató biztosít. Ki ingyenesen, ki fizetősen.
Teljesem mindegy milyen SSL tanúsítványt használunk a domainhez a lényeg az, hogy HTTPS protokollon keresztül lehessen elérni az oldalt.
Itt újra felhívnám a figyelmet a duplikációra. Ha a weboldal http-n és https-en is elérhető, akkor azzal duplikációt okozunk. Itt is a fentebb említett 301-es átirányítással orvosolható a probléma. A lényeg az, hogy minden eshetőséget vizsgáljunk meg, hogy a weboldal minden variánsa, egy sémára irányítódjon.
Variációk lehetnek
- http://hwonline.hu
- http://www.hwonline.hu
- https://hwonline.hu
- https://www.hwonline.hu
A mi esetünkben mind a 4 variáció a https://www.hwonline.hu címre van irányítva.
A végére is értünk a domainnév bemutatásának és SEO és marketing kérdéseinek.
Ahogy a cikkünk közepén is írtuk, a Google legalább 200 fő szempont szerint rangsorolja a weboldalakat. A fő szempontok további, al szempontokra van bontva. Ebből emeltünk most ki párat.
A Google mindig összességében nézi a szempontokat, és nem egyesével. Így egy rossz domain választású weboldal is bőséggel előbbre kerülhet a találati ranglistán, mint egy megfontolt választás.
A legfontosabb rangsorolási tényező a tartalmak minősége. Ne merüljünk el minden kis részletben, a legnagyobb figyelmet a tartalmainkra koncentráljuk, és törekedjünk arra, hogy a weboldal taralma a szakértelmet sugallja a Google felé.
Összegezzük milyen szempontokat tartsunk előnyben, hogy a legjobb nevet válasszuk ki.
10 tipp a domain választáshoz
1.
Ingyenes szolgáltatók.
Tudjak, hogy ez a választás egyszerű, ingyenes és néha még könnyen használható, de komolyan ez lenne a legjobb döntés egy cég számára a honlap üzemeltetéséhez?
Hihetetlen, hogy 2019-ben, még mindig hangsúlyozni kell!
SOHA ne üzemeltessünk weboldalt ingyenes tárhelyszolgáltatón, és más domain neve alatt.
kovacsoltvas.blog.hu
sajopegseg.blogger.com
autoszerviz-budapest.freeweb.hu
pilates.wix.com
stb.
Ezeknek a neveknek a használata csak káros lehet a honlapra nézve. Ehhez tartozóan, elképesztő, hogy még mindig vannak olyan cégek, akiknek freemail.hu-s a levelezésük, és ingyenes tárhelyszolgáltatókon üzemelnek.
Ha egy vállalkozás nem tud kitermelni, éves szinten 40.000 Ft-ot, hogy saját domain neve legyen, megbízható minőségi webtárhelyszolgáltatóhoz kerüljön, nincs értelme, hogy a piacon maradjon.
Ha ezt a költséget is kispórolja, akkor vajon milyen lehet a szolgáltatása?
Mi a SYBELL https://sybell.hu tárhelyszolgáltatót használjuk
Kis 3Gb-os tárhely azoknak ajánlott, akiknél a levelezés nem jelentős.
Éves szinten Bruttó 11.290 Ft-ba kerül. A tárhely mellé ingyen jár a .hu vagy .com-os domain regisztráció, és ingyen SSL tanúsítvány. De ha valaki ezt az összeget is ki akarja spórolni, akkor bruttó éves 7.480 Ft-ért is választhat 1GB-os tárhelyet.
Egy átlag céges weboldal kiszolgálására viszont ezek a tárhely méretek picik.
A levelezés, főleg, ha archívumot is tartunk, 1-2 év alatt megtöltik a 1-3GB-ot. Nagyobb e-mail kapacitásra vannak 17 - 30 GB-os tárhelyek maximum bruttó éves 48.120 Ft-ért.
Első és legfontosabb, hogy legyen megbízható tárhelyszolgáltatón a weboldal, és legyen egy saját domain név. A tárhelyszolgáltatók kiválasztásáról, egy későbbi cikkben részletesen írunk majd.
2.
A kulcsszavak a domainben mára már nem rangsorolási tényező. Próbáljunk meg Brandet építeni, és ehhez válasszuk ki a domain nevet. Főleg, ha hosszútávú terveink vannak a weboldallal, és a cél a visszatérő látogatók, szaporítása.
3.
Kerüljük a hosszú neveket, és ha lehet ne tartalmazzon kötőjelet. Kötőjel használata Brand építésre egyáltalán nem jó, nehezen megjegyezhető a felhasználók számára.
A 2-3-as pontra egy kis kiegészítés.
Mikor érdemes kulcsszavas domaint vagy kötőjelest választani?
Ha olyan a vállalkozás profilja, hogy a látogatóból nem lesz folyamatos visszatérő olvasó.
Ilyen lehet egy vízszerelő, asztalos, ács, lakatos. Ezekre a szakmákra egy átlagembernek, évek telnek el mire újra rendel valamilyen szolgáltatást. Itt nem fog számítani a Brand, azzal kell számolni, hogy a látogatok 90 - 95%-a csak és kizárólag a keresésből jön.
4.
Mindig a céloknak megfelelő végződést válaszunk. Ha a magyar piacra dolgozunk akkor csak és kizárólag a .hu végződés a nyerő.
5.
Soha ne válasszunk ékezetes nevet. Az ékezetes név egy hatalmas tévedés volt a piacon. Sok ellenérvünk lenne az ékezetes domain ellen, de egyet kiemelnénk. Mindenki tudja, hogy domain név nem ékezetes!
6.
Törekedjünk olyan domainnévre amelynek nem fut még valamilyen alternatívája.
Pl. ha már van honlapkeszites.hu akkor ne regisztráljuk le a honlapkészítés.hu vagy a honlap-keszites.hu nevet. Ha lefoglaljuk csak azt érjük el, hogy ingyen visszük a látogatót a konkurenciához, ugyanis a felhasználok szeretik az egyszerű megjegyezhetőséget. Így nem fognak sem ékezetes nevet írni, sem pedig kötőjeleket. Egyszerűen beírják a honlapkeszites.hu-t.
7.
Ha megtaláltuk a legjobb nevet védjük körbe, ha nem szeretnénk kellemetlenségeket. Főleg akkor, ha Brand építésbe is belekezdtünk. Ha az öné pl. a vajaskifli.hu akkor regisztrálja le a vajas-kifli.hu-t vajaskiflik.hu-t, továbbá érdemes a vajaskifli.com végződést is befoglalni. Ezzel egy elég nagy területet zárt le, hogy a Brand ne kerüljön veszélybe.
8.
Törekedjünk az egyszerűségre, rövidségre és kimondhatóságra.
9.
Terület, hely hozzáadása!
Nagyon sok olyan vállalkozás van, akinek a szolgáltatásai egy bizonyos területhez kötöttek. Ebben az esetben a terület hozzávétele a domainhez, kicsi előnyt is biztosíthat az átkattintásban.
példa: obudaszepsegszalon.hu
10.
Trend!
Sok marketingestől hallottam már, hogy légy trendi a domain név választásban is.
NE!
Ne kövesse a trendeket, főleg ha hosszútávon gondolkozik. Ami ma tredi lehet holnap már nem lesz az, sőt akár kínos is lehet.