Weboldal mint bevételi forrás. Mennyi az annyi

Elfolyik a pénz, vagy termel a weboldal?
Sokan kérdezik tőlünk, mitől jó befektetés egy weboldal, milyen bevételeket tud termelni.


Leírásunkban kifejtjük az online megjelenés bevételi lehetőségeit.

Természetesen a weboldal bevétele, sikere rengeteg mindentől függ:

Ezekről már sokat írtunk blogunkban is, de most ezeket a kérdéseket nem taglalnánk, mivel a fő kérdés az, hogy mennyi is az annyi, mennyi bevételt termel a honlap?

Jelen példánkban egy cégbemutatkozó oldalról írok, nagyon-nagyon minimásli látogatószámmal és bevételekkel. Ha egy weboldal nem tud ennyi bevételt termelni, akkor ott elrontottak mindent amit csak lehet az online megjelenésben, érdemes szakértőkre bízni a munkát.

 

Alap weboldal bevétel, minimális látogatószám mellett

 

 

Egy átlag céges honlap napi látogatottsága tapasztalataink alapján 50 és 100 felhasználó között mozog. Természetesen ennek a többszöröse is lehet, de látogatottság és bevétel szempontjából most ne essünk túlzásokba, egy igazán alacsony látogatást vegyünk alapúl.

Példánkban ez a céges weboldal 25 látogatót tudhat magáénak naponta, és a 25 látogatóból csak 15 az, akit ténylegesen érint a szolgáltatásunk.
Napi 15 látogatóval, hetente 105 felhasználónak mutatják be a cég szolgáltatásait, havonta pedig 420 érdeklődőt szolgál ki.

Csökkentsünk még a látogatókon, a 105 heti látogatóból csak 40 jelentkezik vásárlási szándékkal, és ebből a 40 főből is csak 5-en vásároltak.

Vegyük azt alapul, hogy egy vásárlón átlagosan 10.000 Ft hasznon van, ez sem elképzelhetetlenül irreális összeg.

Weboldal mint bevételi forrás
A weboldal így hetente 50.000 Ft hasznot hoz.
Havonta 2000.000 Ft.
Éves szinten 2.400.000 Ft.



Gondolj bele ezekbe a számokba, heti 5 vásárlóból éves szinten 2.400.000 Ft bevételt jelent neked!

Nézzük tovább, mennyibe is kerül egy weboldal, és mennyit kell dolgozni vele.
 

 

 Honlapkészítés


Egyedi honlapkészítés, saját fejlesztésű CMS redszerrel, keresőoptimalizált felépítésben! A HW Plus CMS rendelkezik beépített SEO elemzővel is.

 SEO szolgáltatások


Nem teljesít jól a weboldalad? Szeretnél több látogatót, és előrébb kerülni a Google keresőjében? Keresőoptimalizálás szolgáltatásainkkal segítséget nyújtunk neked. Méresd fel honlapod SEO Audit segíségével, vagy jelentkezz ás Keresőoptimalizálási tanácsadásunkra.

 

Befektetések és munkaórák

 

 

A weboldalba befektetett munkaóra

Az átlag céges weboldalak tartalma 3-4 havonta változik.
(Sajnos ez szomorú tény, mivel ebből az tűnik ki az ügyfeleknek, hogy ebben a cégben nem változik semmi.)
Példasorunkat folytatva, te minden héten 1 órát töltesz el a honlapoddal tartalmainak frissítésével, aktualizálásával. Ez sem irreális, mivel az oldal adminisztrálható, (a weboldal tulajdonosa által szerkeszthető) a tartalom módosításai nem igényelnek programozói tudást, és csak be kell gépelni az aktuális szövegeket.

Weboldalba befektetett munka

Gondolj bele 1 óra alatt hány sort gépelél be World dokumentumba és formázza meg? 
Nem kell profi gépírónak lenni ahhoz, hogy 4-5 oldalt elkészíts.

Heti 1 óra, ez egy évben 52 óra.

Tehát 52 óra munkával egy évben 2.400.000 Ft-ot keresetél úgy, hogy hetente weboldalad csak 5 embert győzött meg a vásárlásról.
 

A honlap ára

Az elkészült honlapod 2.400.000 Ft-ot termel ezt már tudjuk.
(Egy jól kialakított, egyedi programozású, adminisztrálható, keresőbarát cégbemutató weboldal bekerülési költése 250.000 - 300.000 Ft körül mozoghat. Vigyázzunk azokkal a weboldalakkal, amelyek 30 - 60 - 70 ezer forintba kerülnek, ott valami nincs rendben. Egy hasznos mondás "Olcsó húsnak híg a leve".)

A weboldalhoz tartozik egy domain név regisztráció és a webtárhely szolgáltatás, amely éves szinten 25.000 Ft.

   1 év 2 év
Weboldal készítés ár -300.000 Ft 0 Ft
Webtárhely és domain -25.000 Ft -25.000 Ft
Megtermelt nyereség +2.400.000 Ft +2.400.000 Ft
BEVÉTEL 2 075.000 Ft 2.375.1000 Ft

 


Az első évben, ha csak heti 5 látogatót tudott meggyőzni a weboldalad, hogy vásároljon, az 2 075 000 Ft bevételt jelentett az első évben.
A látogatók növelésével a bevétel is növelhető. Következő leírásunkban megtudhatod, hogyan, és mennyi az annyi!

 

Hogyan növelheted a weboldalad bevételeit?

 

 

A fenti példánkban említett weboldal még nem használta ki az internet adta lehetőségeket, és ha már a "mennyi az annyinál" tartunk, akkor nézzünk egy olyan esetet is, amikor foglalkozunk a weboldal online marketingjével, ezen belül is költsük kicsit a pénzt, tehát a fizetett hirdetéseket tekintsük át.

Biztosan találkozott a fizetett hirdetésekkel Ön is, ha keresett a Google keresőjében: a természetes keresési találatok felett és alatt elhelyezkedő találatok. Ezek a találatok minden esetben meg vannak jelölve, hogy hirdetés!

Hogyan növelheted a weboldalad bevételeit?
Fizetett hirdetések


A fizetett hirdetések sikere abban rejlik, hogy csak annak a látogatónak jelenik meg a hirdetésünk, aki tényleg ate szolgáltatásaira kíváncsi, és mivel a felhasználók céltudatosan keresnek, olyan lelki állapotban vannak, amelyben nagy a vásárlási szándék. Bővebben a Google keresőhírdetések menüpontban olvashatsz. Igaz ezekért a hirdetésekért fizetsz, de nő a reklám bevételed is, ha jól csinálják.

 

Lokális marketing


A HW Plus CMS funkcióiban, és keresőoptimalizáltságában elősegíti a látogatók és ezzel egyenesen arányosan a bevétel növekedését, de a versenyhelyzet a szűkebb kulcsszavakra évről évre emelkedik. Sokkal nehezebb egy oldalt természetes módon például a honlapkészítés kulcsszóra optimalizálni, mintha lokális optimalizálást használnánk, tehát honlapkészítés Budapest.
De a lokális marketing nem csak ebből áll. Az okostelefonok elterjedésével, a Google egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Google térkép szolgáltatásra.
A Google Local Guide program bevezetésével már a felhasználók véleményezhetik az üzleteket. A térképtalálat mára már jelentős forgalmat generál ezért mindenképp érdemes regisztrálni a Google Cégem szolgáltatásba.

 

Közösségi marketing


A közösségi média segítséget nyújt, olyan platformok megnyitásában, ahol folyamatosan ott tartózkodnak az ügyfelek. A Facebook biztosít, céges oldal regisztrációt, az Instagram a referenciáink fotografikus megjelenését. A közösségi média egyes szolgáltatások esetén, nagyobb bevételt is tud termelni, mint maga a weboldal.

 

Link marketing, publikációk


Az eredeti link marketing amit a 2010-es években megismerhettünk, már nem segít a weboldal előre jutásában. A link gyűjtő oldalak reklám értéke mára egyenlő a nullával. Keresőoptimalizálás terén pedig a ezek az oldalak néha már ronthatnak is. Linkmarketing új formájában érdemes úgy linkeket elhelyezni, hogy az valamilyen blog, vagy cikk formájában történik meg. A weboldal egy igen hatékony kommunikációs eszköz. A nap 24 órájában bemutatja látogatóinknak cégünket és tevékenységét. Miért ne használj ki minden lehetőséget, amit csak lehet, hogy cége ismertebb legyen, hogy szélesebb körben elterjedjen, hogy nagyobb bevételre tegyen szert. Gondoljon csak bele, melyik boltba tér be több látogató? Aki csak egy eldugott városszéli zsákutcában van, vagy ugyanaz a bolt a belváros közepén?

 

Keresőoptimalizálás (SEO)


A keresőoptimalizálás nem, hoz azonnali eredményeket, mint a közösségi marketing, vagy a fizetett hirdetések. Viszont, ha jól csinálod, esetleg SEO szakemberre bízod a munkát, a Google keresőrendszeréből, folyamatos stabil látogatói bázist érhetsz el. Egy cikkünkben bővebben ki is fejtettük mennyi bevételt tud termelni neked egy SEO szakértő.

 

További honlap fejlesztések


Minél több látogatód lesz a weboldalon annál több adatot lesz róla, hogy viselkednek, hova kattinanak, mit tekintenek meg tartalomfogyasztás közben. Ahogy a vállalkozásod is feljleszted, a mért adatok alapján a weboldalad szolgáltatásait is érdemes feljleszteni. Egy jó weboldal készítő cég ebben segítségedre lehet. A fejlesztés nem kiadás, hanem további lehetőság, hogy az online értékesítési tölcséred ne szűküljön, hanem minél tágabb legyen.

 

 

VÉGSZÓ

 

Általánosságban összegzéssel szoktam zárni a bejegyzéseimet, de most úgy gondolom a fenti példákból megértetted miért fontos egy weboldal, és hogy folyamatosan törődj vele, így egy végszó is elég!

 

 

A befektetés és a bevétel között az a nagy különbség, hogy az előbbit mindenki sajnálja, az utóbbit pedig mindenki irigyli.

 

Hasznos volt számodra ez a cikk?
Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 96

Átlagos értékelés: 3.4