Weboldal készítésben már megszoktuk a Pistikéket, írtunk is róluk most jöjjön egy igazi tákolt grafikai anyag. Ma Szadán jártunk egy kedves ügyfelünkkel való megbeszélésen. Miközben beszélgettünk, folyamatosan egy újság vakította a szemem. Nem azért, mert olyan szép és harmonikus volt, hanem azért, mert nem értettem, hogy egy kiadványban, hogy lehet megjelentetni egy ilyen anyagot. Gyermekkorom kedvenc játéka volt a keresd a hibát játék. De ez az a megjelenés, amiben nem találsz egy rendben lévő pixelt sem.
A reluxa hátteret, nem elemezném, igazából még jó is lehetne de inkább koncentráljunk a többire.
Hol lesz ez a rendezvény?
Tudom Szada nem egy óriási település, de egy címet nem találni.
Igen-igen tudom, Szadán, de az elején, a végén, a közepén, a polgármesteri hivatal előtt, a szomszéd utcában?
Bármilyen rendezvényt is hirdetünk a rendezvény címe minden esetben ott kell, hogy legyen a plakáton.
A cím
Vigadjunk Szadán?
Lehetett volna annyi kreativitás, hogy valami frappáns nevet kapott volna a rendezvény. Ugyanis ez marad meg.
Min is voltunk májusban Szadán? Jöhetne a kérdés.
Hét persze a vigadjunk Szadán-on.
Lehetett volna bármi mást elsütni mint pl. a Szadai tavasznyitogató, Szadai tavasz köszöntő, Tavaszi piknik, Tavasz fesztivál, Szadai tavaszi gyermeknap, stb.
Telefonszám
Az első ami feltűnik, hogy a „rendezvény változásának jogát…”, mondat soha nem kerül egy plakát tetejére. Ez egy apróbetűs rész, optimális esetben, nem a plakát tetején helyezkedik el.
A telefonszám persze tökéletesen rálóg, a formátumon meg már csak nevetni lehet.
A telefonszámot azért tagoljuk egy nyomaton, hogy ránézésre könnyebben felolvasható legyen.
E-helyett így kellett volna: 30 / 247 2806 vagy : +36 30 247 2806 mindegyik formátum könnyebben kiolvasható. A telefonszámmal kapcsolatosan az utolsó megjegyzés, hogy nem rakunk utána pontot.
Eszem-iszom, dínom dánom
Ezt meg minek kellett rátenni?
A nagybetűvel szedett, vigadjunk szóban benne van. feleslegesen foglalja a helyet.
A szövegirányok nem stimmelnek, ez egyik után pont, a másik után felkiáltó jel van.
Ha ezt annyira oda akarta írni a szerkesztő, akkor miért nem egymás alá tette ezt a két szót?
Rálógások, kilógások
Értem én, hogy kicsi a hely, de akkor ki kell találni, hogy lehet helyet spórolni. SOHA nem csinálunk olyat a tervezés során, hogy összefűzzük vagy egymásra lógatjuk a betűket. Ráadásul, így helyesíráa helyesírása sem stimmel!
A betűtípus megválasztása a grafika lelke
A plakát betűtípusa sokat elmond arról, amiről a plakát szólni akar. A megfelelő betűtípus választás sugallhatja a finomságot, örömöt, bánatot stb…
Itt sikerült minden olyan betűtípust felvonultatni, amit nem szabad használni egy nyomaton, ráadásul nézd csak meg a bűvész szót. Olyan betűt választottak, amelyben nincs ékezet, így azt a szerkesztő program helyettesítette!
El is lehetne talán nézni a rosszul megválasztott betűtípust, ha a tagolatlanság, és a nagy szó eleji betűk miatt, helyesírási hibás!
Időhurok
Ezen a plakáton semmi nem következetes csak a szakértelem hiánya. Annyira reménykedtem benne, hogy legalább az óra percet nem rontja el, de hamar szertefoszlott ez a vágyálom.
"Ezen már visítva nevettünk."
Nem elég, hogy a betűméretet nem sikerült eltalálni egységesen, de ennyire kuszán leírni az időegységeket az már a visítás kategória.
14”40
15óra30
16órától
7 db időpontot nem sikerült úgy kiírni, hogy az egy sorban legyen, két oszlopban. Oké, értem, nincs hely, de akkor talán nem kellett volna átrendezni az egész kialakítást?
Nem lehet, hogy azzal van a probléma, hogy egy csomó felesleges kép van?
Vagy minek rá az „Eszem-iszom.” , „Mulatság!” és a teljesen felesleges „Gyerekeknek:Boboc,Bűvész,Hinták.”
A képek
Nem értem, hogy miért nem lehetett csak azokra a művészekre koncentrálni a képek terén, akik húzóerőt jelentenek. Miért kellett 13 képet rázsúfolni, már szinte kellemetlen minőségben és úgy, hogy rálógatjuk valaki fejére. Ha ez a megrendelő kérése, akkor kitalálunk valami olyan elrendezést, amiben nem csak „odahányom”, vagy olyan megjelenési módot, mintha polaroid képek lennének egymásra dobálva.
Végezetül a hab a tortán, hogy még a neveket sem tudta leírni rendesen.
Elgondolkoztató, hogy ez az anyag, hogy kerülhetett nyomtatásba.
Ennek az anyagnak minimum 3 kézen át kellett menni.
- a „grafikus pisti” rá nem számíthatunk, az ellenőrzésben..
- a kiadvány szerkesztője, aki beillesztette a nyomdai anyagba
- a nyomdász aki kinyomtatta
De az is érdekelne, hogy Szada településen, a kulturális rendezvények megszervezéséért ki a felelős, mert ennek nem szabadott volna kikerülnie semmikép sem. Ő miért nem látta az anyagot?
Több mint 10 éve egy olyan reklámügynökségnél dolgoztam, amelynek a települések marketingje is a portfóliójukba volt. Ezen kívül nagy szerelmem a marketing, így mindent megbámulok, ami egy település marketing stratégiájához tartozik.
Csak kérdezem nem állítom.
Egy ilyen plakát milyen bizonyítványt, állít ki a településről?
Egy ilyen plakátból mire következtethet az ember a rendezvény megszervezését és minőségét illetően?
Hogy lehet az, hogy egy település, ennyire nem figyeli a média anyagait a náluk lefolytatott rendezvényekről?
Ez a grafikai anyag, a szégyenek szégyene. Megmutatja a teljes hozzá nem értést, az igazi, szomszéd pistiket, olcsón, de aztán jó legyen mentalitást.
Tudjátok, lehet, hogy nincs pénz egy grafikust megfizetni, de akkor betartok egy két szabályt.
- Nem jelenek meg média felületen, és nem fizetek ki pénzt a nyomtatásért.
- Átnézetem az anyagot minimum 5 emberrel, hogy minden rendben van-e vele.
- Elküldöm még 5 embernek, akinek legalább szép érzéke van.
Egy grafikai anyag elkészítéséhez idő kell, és kreativitás. Ezt az időt, tudást, és kreativitást viszont meg kell fizetni. Egy ilyen anyag elkészítése kb. nettó 12.000 – 25.000 Ft-ba került volna. Úgy vélem egy ilyen rendezvény lebonyolításánál ez az összeg nem lehetett volna tényező. Ha csomagban vásárol az ügyfél, mert neki több grafikai anyag kell a rendezvényhez, akkor ez-az ár jóval olcsóbb.
Nagyon sajnálom Szadát, hogy nem figyelte milyen ócskaságokkal járathatja le magát.
Remélem a rendezvény ettől függetlenül sikeres volt, és többet nem lesz egy effajta kritikán aluli megjelenés.
Mi sem vagyunk tökéletesek, mi is vétünk hibákat, de mindenben törekedni kell a tökéletesre. Hibázni nem bűn, de javítani kell.