SEO Vs SEM - tegyünk rendet a fejekben a keresőmarketinggel kapcsolatban!

A keresőkkel kapcsolatos marketing tevékenység itthon még gyerekcipőben járó terület, viszont ez nem kéne, hogy ok legyen arra, hogy túl sok esetben a cégek már az alapoknál súlyos hibákat követnek el, sőt, sokan nincsenek is tisztában a kettő közti különbséggel. A SEO, vagy keresőoptimalizálás egy webes felület átalakítását jelenti annak érdekében, hogy a keresők a lehető legjobb találati oldalon listázzák ki egy-egy keresésre. A SEM, vagy keresőmarketing pedig fizetett megjelenést takar, mégpedig a keresők bevonásával. Persze azért ennél bonyolultabb a dolog...

A hazai kkv szektor szereplőit általánosan három csoportba tudnám bontani. Egy szűk csoportba tartoznak azok a vállalkozások, ahol tudatosan és hatékonyan kombinálják a keresőeszközöket. A skála túlsó végén találhatóak azok a cégek, akik nincsenek tisztában a keresőkben vagy a social médiában (facebook hirdetések) rejlő lehetőségekkel, de nem is igazán foglalkoztatja őket ez a terület. A harmadik, egyre tágabb csoportba azok a cégek tartoznak, akik használják ugyan az online hatékonyságnövelés e formáit, viszont a terület komplexitása miatt hibákat hibákra halmoznak, és emiatt a hatékonyság elmarad.

 

Van egy rossz hírem!

 

Ha az Ön vállalkozása nem az első kategóriába tartozik, akkor célszerű lenne felülvizsgálni az online stratégiát. Azt feltétlenül hozzá kell tennem, hogy ez nem a cégek, illetve az Ön hibája! A keresőkkel kapcsolatos marketing még az online marketingen belül is egy speciális terület, és az itthoni szakanyagok döntő többsége csak elméleti síkon foglalkozik a problémával, gyakorlati útmutató elvétve fordul elő a piacon. Éppen ezért, nekünk tanácsadóknak kötelességünk az egyes területek mindennapi megvalósításával is foglalkoznunk, szerencsére már egész jó tippeket lehet kapni akár egy jó hírlevélen keresztül is.

Tipikus hiba az itthoni gyakorlatban, hogy sok vállalat nem figyel oda a céges weboldal keresőoptimalizálására, mivel azt gondolják, hogy majd a fizetett keresőmarketing kompenzálni fogja ezeket a hiányosságokat. Ez egy kis részben igaz is lehet, de azt feltétlenül tudni kell, hogy a felhasználók csupán 30-40 %-a kattint ezekre a megjelenésekre, ezért a leghatékonyabb eredmény akkor érhető el, ha az Ön cége a két területet együtt használja. A két terület gyakorlati trükkjeivel már régebbi cikkekben foglalkoztam (keresőoptimalizálás, keresőmarketing), így ezekre nem térnék ki, viszont a két terület együttes használatánál célszerű figyelni az alábbi részletekre.

keresőmarketing

Ha Ön fizetett keresőmarketing kampány alkalmaz, akkor célszerű azokat a kulcsszavakat megvásárolnia a kampány során, amikre a weboldala is optimalizálva lett, ezzel tovább erősítheti a hatékonyságot, ugyanis ezáltal egy felület több helyén is megjelenik a vállalata. Ebből adódóan minimálisra csökkenthető azon érdeklődők száma, akik inaktívak maradnak.

További hatékonyságnövelő tényező lehet, ha weboldalának optimalizálása nem a főoldalra irányul, hanem az egyes tartalmi aloldalak külön-külön képezik az optimalizálás tárgyát. Emellett fontos az is, hogy csak azokra a kulcsszavakra történjen ez meg, amikkel az adott aloldal foglalkozik. Ezáltal az érdeklődők is könnyebben találnak megoldást a problémáikra, ami szintén a vásárlói bizalom erősödéséhez vezet.

Az interneten ma már rengeteg információ található egyes témákban, ha az Ön weboldala lesz az, ahol egy érdeklődő rögtön a kattintás után megoldásokat kap a problémájára, akkor a későbbiekben is visszalátogat, amikor szakmai kérdések megülnek föl. Ha ez a gyakorlat még egy fizetett kampánnyal is kiegészül, akkor a hatékonyság megsokszorozható, viszont önmagában ez kevesebb eredménnyel kecsegtet.

Ha rangsorolni kellene a két terület fontosságát,
akkor azt kell mondanom,
hogy a keresőoptimalizálás jóval több felhasználót hoz egy vállalati weboldalra,
a keresőmarketing ideális esetben csak ezt erősíti fel.

Végül had oszlassak el egy tévhitet a keresőmarketing kampányok szövegezését illetően!

Mivel a keresők reklámhelyein rövid terjedelem áll a rendelkezésre, ne akarjon itt elmondani mindent, mert akkor a hirdetése NEM FOG MŰKÖDNI!

Ha túl sok információt ad meg, akkor a megjelenés töménysége miatt a kattintás elmarad. Az érdeklődők meggyőzése a weboldal (vagy az érkezési oldal) dolga, a címsor másra hivatott. Elsődleges feladata, hogy magát a reklámot/szöveget adja el, rávegye az érdeklődőt arra, hogy rászánjon pár percet az idejéből a reklámszöveg átolvasására. Éppen ezért, ha a címsor rossz, akkor lehet akármilyen jó maga az ajánlat, a felhasználók figyelmét nem fogja elnyerni.

Ha a kattintás megtörtént, akkor jön az érkezési oldal szerepe, ami csak az érdeklődés, majd a vágy felkeltésére irányul. Éppen ezért célszerű külön felületet választani erre a szerepre. Mivel ezek az úgynevezett landing oldalak elvileg csak a kampány érdeklődői számára jelennek meg, én nem ajánlom ezek optimalizálását, de ha Ön mindenképpen szeretné, akkor azt javaslom, hogy csak abban az esetben tegye, ha az érkezési oldalnak önmagában is van értelme, hiszen, fölösleges önmagában az olvasói elé engedni egy folyamat egyetlen láncszemét, eredményre nem fog vezetni.

SEM - keresőhirdetés a gyakorlatban

 

Keresőmarketing tippek - hatékonyság a gyakorlatban

 

A PPC (vagy CPC) hirdetések a hazai online reklámok legújabb generációjához tartoznak. Persze ez a fajta fizetési lehetőség nem új keletű, de hazánkban az utóbbi években kezdte meg hódító hadjáratát.
A Pay per Click (vagy Cost per click) kattintás alapú elszámolást jelent, azaz csak azok után a megjelenések után fizet a hirdető cég, amire rákattintanak az érdeklődők, ezáltal a hirdető oldalán folytatva tovább a böngészést.

Az, hogy végül kiből lesz ügyfél, az már a vállalti webszájton és a cégen múlik, mindenesetre elmondható, hogy ha egy vállalkozás jól használja a PPC kampányokat, akkor ezzel az egyik leghatékonyabb és legjobb ár/érték aránnyal rendelkező megoldással elérheti minden hirdető álmát, költségcsökkentés mellett a kampány hatékonyságának növekedését.

De milyen dolgokra figyeljen, ha kellő rutin nélkül szeretne eredményeket elérni a kattintás alapú reklámok világában? Már itthon is több vállalat kínál eredményes hirdetési megoldásokat PPC alapon. Az elv a legtöbb esetben hasonló, ezért a gyakorlati alkalmazást egy konkrét rendszeren a Google Ads-en keresztül mutatom be.

A hirdetések a Google találati oldalainak jobb oldalán fognak megjelenni. A rendszer „belépési” díja 2000 Ft, a többi költséget csak az átkattintások jelentik. Egy átlagos kulcsszó kattintási ára 60 Ft körül van, persze az ár attól függ, hogy az adott kulcsszó mennyire keresett a cégek körében. Például egy parittyakészítő vállalkozó akár 10 Ft környékén is tud hirdetni, míg mondjuk egy marketing tanácsadó cég egyes kulcsszavainak kattintási értéke 1000 Ft fölé is emelkedhet.

 

A hirdetés lépései a gyakorlatban

 

Keresőmarketing lépésről lépésre
Keresőmarketing lépései

01Kulcsszavak kiválasztása

 

Mivel a kulcsszavak megvásárlása licit alapon történik, ezért itt is fontos, hogy ne csak az általános kulcsszavakra koncentráljon, mivel azokra a hirdetők között nagy a verseny, és ez befolyásolja a hirdetés elhelyezkedését. Emellett a kattintás ára is magasabban lesz.

Célszerű elgondolkozni olyan szinonimákon is, amelyek még hoznak kattintást, de a hirdetői verseny alacsony mértéke miatt mégis eredményesebbek lesznek, mint egy-egy szektor vagy tevékenység „slágerszavai”. A kulcsszavak megválasztásánál az Ads rendszer is segíteni fog Önnek, hiszen egy-egy kulcsszó esetében megnézheti, hogy arra az adott szóra mekkora a hirdetési verseny, mekkora a rákeresési gyakoriság, ráadásul szinonimákat, szókapcsolatokat is fel fog kínál a rendszer.

 

02A hirdetés szövegének meghatározása

 

Az Ads rendszerében 3 sorban, összesen 95 karakter (3 sorban: 25+35+35) áll a hirdető vállalkozás rendelkezésére. Egy csábító hirdetési szöveg megfogalmazása ilyen szűk terjedelemben nem egyszerű feladat, de mindenképpen megéri időt és energiát szánni rá.

Fontos, hogy a szövegben szerepeljenek azok a kulcsszavak is, amiket megvásárolt, továbbá, hogy a szöveg legyen a lehető legkonkrétabb, ezzel is elősegítve, hogy tényleg csak azok után az érdeklődők után fizessen, akik potenciális ügyfelei lehetnek. Példának okáért, ha Ön egy Budapesten lévő honlapkészítő cég akarja népszerűsíteni magát, akkor a „weblapkészítés olcsón” helyett célszerűbb egy „XY weboldal készítő, weboldal készítés nagy kedvezménnyel Budapesten” típusú szöveggel megjelenni. Ha pedig igazán biztosra akar menni, akkor érdemes több szöveget is elindítania a rendszerben a kampány elején, ezután az első időszakban figyelnie, hogy melyikre érkezik több érdeklődés. Végül elég csak azt az egy hirdetést tovább futtatnia, amelyik a legjobban teljesít.

 

03A költségkeret beállítása

 

Az Ads rendszerben be kell állítani azt a napi összeget, amit a cége a hirdetésre szán. Például, ha napi 1500 Ft-ra állítja be a napi költségkeretét, akkor amint a kattintások értéke eléri a megadott összeget, a rendszer nem jelenteti meg azt a továbbiakban. Ez a megoldás biztosítja azt, hogy egy sikeres, sok kattintást eredményező megjelenés anyagilag ne tudjon kicsúszni az irányítása alól.

 

03Eredményfigyelés

 

A rendszer hatalmas előnye a kiváló célozhatóságon és a kedvező ár/érték arányon túl, hogy Ön a teljes kampány ideje alatt kézben tarthatja az irányítást, a mért eredmények alapján menet közben is változtathat a szövegen, a napi költségkereten, ezzel is biztosítva a hatékonyságot. Éppen ezért ajánlatos napi szinten követnie a megjelenéseket, mivel így bármilyen felhasználói reakcióra gyorsan tud reagálni, ezzel is elősegítve a kampány eredményességét. További érv a rendszer mellett, hogy a cég Ads fiókja összeköthető a Google szintén ingyenes analitikai rendszerével, ezáltal pontosan nyomon követhetővé téve a felhasználói reakciókat.

 

Mi kell még a hatékony hirdetéshez?

 

Egy hatékony kampánynál fontos az, hogy a hirdetésből milyen felületre érkeznek az érdeklődők. Ezt a felületet nevezzük landing oldalnak. Ez az oldal sok esetben a weboldalról nem érhető el, tehát csak azok a látogatók találkoznak vele, akik egy-egy hirdetésből érkeztek. Egyl megszerkesztett landing oldal úgymond befejezi azt a munkát, amit a hirdetés elkezdett, hiszen ott csak az érdeklődők figyelmét kelti fel, viszont a landing oldal készteti konkrét cselekvésre a felhasználókat. Persze az is járható megoldás, ha a vállalati weboldal egyik aloldalát készíti fel erre a célra, de tapasztalatok azt mutatják, hogy egy külön erre a célra létrehozott oldallal jobb eredmények érhetőek el.

Landing oldal készítés

A hatékony landing oldal felépítése

Egyértelmű és könnyű navigáció: az ergonómia itt is fontos, hiszen hiába csábított egy kampány látogatókat az oldalára, ha az érkezési oldal átláthatatlan és az érdeklődők számára nem derül ki világosan, hogy mit is kéne tenniük.

Termék/szolgáltatás részletes leírása: ez az a felület, ahol meggyőzheti az érdeklődőket. Fontos, hogy ezen a felületen is használja azokat a kulcsszavakat, amiket megvásárolt, és amiket a hirdetésben szerepeltetett.

Akció elkészítése: Ha sikerült a leírásban meggyőznie az ügyfeleit, akkor meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a konkrét megrendelés is megvalósulhasson, vagy az a dolog, amit a hirdetésben ígért. Konkrét példát említve, ha cége a hírlevelét szeretné népszerűsíteni PPC hirdetésekkel, akkor a landing oldalnak a hírlevél pontos leírásán, előnyein és felépítésén kívül tartalmaznia kell a helybeli feliratkozás lehetőségét, vagy ha máshogy nem oldható meg, akkor egy közvetlen linket a feliratkozási felületre.

A rendszer kiismerése első próbálkozásra bonyolultnak tűnhet, de a Google Ads a lehető legrészletesebb segítséget nyúltja minden problémával kapcsolatban, de ebben a témában érdemes akár egy tanácsadó véleményét is kikérni, vagy keresőmarketing ügynökség segítségét kérni.

 

Végezetül összefoglalóként 5 tipp a hatékony keresőmarketinghez

 

A hazai vállalatok is egyre kezdik felmérni az Internetes hirdetés lehetőségét. Szerencsére egyre több jó és hatékony website-ot, hírlevelet, illetve egyéb online megjelenést látok. A keresőmarketinget viszont egy speciális területnek tartom, így ebben a cikkben ehhez a hirdetési formához fogok olyan tippeket adni, amelyek a mindennapi gyakorlati munka során is eredményesen alkalmazhatóak. A leghatékonyabb, ha keresőmarketing ügynökség segítségét veszi igénybe!

A keresőkkel kapcsolatos hirdetési tevékenység rendkívül vonzó azon vállalatok számára, akiknek fontos, hogy a megjelenésre kifizetett összeg ne legyen magas, illetve a lehető legjobban megtérüljön. A keresőhirdetések (PPC hirdetések) ideális esetben rendkívül jó ár/értékkel rendelkeznek, ezen kívül kattintás alapú elszámolás jellemzi őket, tehát a hirdető cég csak azok után az érdeklődők után fizet, akik konkrétan érdeklődnek az adott termék vagy szolgáltatás iránt.

Éppen a fenti előnyökből kifolyólag hazai kkv-s cégek körében is terjed ez a fajta megjelenés, viszont van pár olyan „árnyoldala” is, amivel már kevesebben vannak tisztában. A keresőmarketing az online hatékonyságnövelés apró szelete, melynek profitteremtő üzemeltetéséhez speciális ismeretek szükségesek, ezek nélkül sok esetben a megjelenés nem más, mint egyszerű pénzkidobás. Mivel a hirdetés kulcsszavak „megvásárlásával” történik, a szövegek megfogalmazása mellett a kulcsszavak kiválasztása is egy olyan részfolyamat, amely sok hibalehetőséget rejt magában.

A következőkben ennek megakadályozása érdekében mutatom be azt az 5 tippet, amik önmagukban ugyan nem jelentenek 100%-os hatékonyságrobbanást, de segítségükkel egy keresőmarketing kampány hatékonysága nagyban növelhető.

 

Tipp 1

A hirdetési szöveg megfogalmazásánál fel kell keltenie az olvasók érdeklődését azért, hogy az olvasást kattintás is kövesse. Ennek érdekében azt ajánlanám, hogy egyszerűen közölje a felhasználókkal, hogy mit vár tőlük! Az úgynevezett Call to Action reklámszövegírás pontosan amiatt hatékony, mert sokkal jobb kattintási aránnyal rendelkezik, mint a termékbemutató „társai” . Egy érdeklődő jobban ösztönözhető akkor, ha a termék vagy a szolgáltatás mellett világos utasításokat is kap arra vonatkozóan, hogy mit kellene tennie.

Példának okáért, ha az Ön cége online webáruházat üzemeltet, és szeretné növelni az értékesítést mondjuk televízióból, akkor egy „sokféle TV csak nálunk olcsón” szöveg helyett célszerű a „Válasszon több, mint 300 fajta akciós televízióink közül!” típusú megfogalmazást használni.

 

Tipp 2 Alkalmazzon a szövegben Geo targetálást! Használja ki maradéktalanul a rendelkezésre álló helyet, ha például a hirdetésbe beírja a várost is ahol cége elérhető, akkor már szűkített a célcsoporton, hiszen még az érdeklődők közül is csak azok a felhasználók fognak kattintani, akiknek a földrajzi elhelyezkedés is megfelel. Ezzel elősegíthető, hogy az egy érdeklődőre jutó hirdetési költség még kedvezőbb legyen.

 

Tipp 3

Használjon minél pontosabb kulcsszavakat! Egy kkv-s vállalat a legtöbb esetben nem engedheti meg magának, hogy márkázásra költsön, a gyakorlatban a fő cél inkább a marketing költségek megtérülése, és a többletprofit elérése. Ennek érdekében a keresőmarketingnél nem az az elsődleges cél, hogy a hirdetés sokszor megjelenjen, hanem, hogy minél többen kattintsanak azok közül az érdeklődők közül, akik találkoznak vele.

Ha Ön tisztában van a célcsoportja internetezési szokásaival, akkor célszerűbb minél szűkebb szegmenst megcéloznia. Példának okáért, ha egy vállalkozás mobiltelefonokat forgalmaz, akkor a szimpla „nokia” kulcsszó helyett célszerűbb a pontos típusszámot megjelölni, mondjuk „nokia 6500”.

 

Tipp 4

Használjon kulcsszavak a hirdetési szövegben! Tovább növelhető egy kampány hatékonysága azzal, ha a megvásárolt kulcsszavakra megjelenő hirdetés szövege tartalmazza is azokat. Az érdeklődők navigálása ezáltal tökéletesíthető, ugyanis ha az általuk keresett kulcsszavakat megtalálják a hirdetési szövegben, valamint az érkezési felületben is, akkor minden lépcsőfokkal közelebb érzik magukat az általuk keresett megoldáshoz.

 

Tipp 5

Készítse fel az értékesítésre az „érkezési felületet”! Minden keresőmarketing hirdetés tartalmaz egy olyan webes felületet, ahová az érdeklődők a kattintást követően kerülnek. Ez az úgynevezett landing oldal, ami a legtöbb esetben a cég weboldalának egy aloldala, vagy egy külön erre a feladatra elkészített felület. Ha a maximális hatékonyság elérése a cél, akkor válassza az utóbbi megoldást, ugyanis egy termék vagy egy szolgáltatás online értékesítésénél a hirdetési szöveg megfogalmazása az esetek nagy részében más stílust kíván, mint a céges weboldal szövegezése. Míg a keresőmarketing hirdetés felkelti az érdeklődést, addig a landing oldal rendelkezik annyi lehetőséggel, hogy el is tudjon adni, emiatt célszerű az érkezési felületet úgy megszerkeszteni, hogy csak erre a feladatra koncentráljon!

 

+1 Tipp

Gyűjts össze minél több információt a SEM-ről, mert a hatékonyságot csak így tudod növelni. Viszont, ha elfogadsz egy tanácsot szakértőkhöz fordulsz, és a keresőhirdetéseidhez ügynökséget, szakértőket alkalmazol, mer leírások alapján egyszerűnek tűnik, de a valóságban annyira összetett, hogy gyorsan pénztemetővé is válhat!

Hasznos volt számodra ez a cikk?
Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 0

Átlagos értékelés: 0